A tény, hogy egy szülő a hagyományostól eltérő hozzátáplálást választja, önmagában is egy komoly lelki folyamat. Fel lehet készülni módszerekkel, listákkal és eszközökkel a mindennapok gyakorlatára, el lehet olvasni mindent a reflexekről és a gyermek fizikai, pszichés fejlődésének lépcsőfokairól. El lehet menni újraélesztési tanfolyamra vagy BLW előadásra.
Arra azonban nehezen lehet felkészülni, hogy a család, az orvosok, a védőnő rosszallóan fogadják döntésünket. Meginoghatunk azokon a napokon, amikor negyedszerre porszívózzuk és mossuk fel a konyhát. Felőrölheti kezdeti magabiztosságunkat a gyermek öklendezése vagy a szilárd ételekkel szembeni kitartó elutasítása.
Nem véletlen tehát, hogy azt mondom: a türelem és a bizalom a két legfontosabb eszköz, melyek ha a birtokunkban vannak, az első hónapok nehézségei gyorsan tovatűnnek.
Türelmesnek kell lennünk a saját gyermekünkkel.
Mindannyian ismerjük azt az érzést, ami a sokadik sikertelen próbálkozást látva elfog bennünket, hogy kivegyük a gyerek kezéből azt, amivel éppen tevékenykedik. Pedig ezzel a felfedezés örömétől fosztjuk meg.
Vannak hetek, hónapok, hogy kitartó kínálgatás ellenére is szájzár a válasz. A fogzás, egy bal lábbal induló nap épp elég egy vadonatúj dologgal próbálkozó gyermeknek, hogy kedvét szegje. Ilyenkor igazi szülői kihívás lelkesnek maradni. Mégis megéri: azon túl, hogy egyik felet se terheli kudarcélmény a kezdeti szakaszban, a gyermek a mi viselkedésünkből, a stresszes időszakra adott válaszunkból fog tanulni.
Bíznunk kell abban. hogy ha a szopizást tudta irányítani az igényeinek megfelelően, akkor a szilárd ételekkel is megbirkózik majd. Hogy az öklendezés ennek a tanulási folyamatnak a része, amikor a baba biztonságos környezetben megismeri a saját testének határait.
Bíznunk kell magunkban, hogy a döntésünket a gyermekünk igényeinek megfelelve, a saját határainkat felmérve kompetens módon hoztuk meg.
És bíznunk kell benne, hogy a gyerek nem fog megfulladni. Több száz baba falatkás hozzátáplálását végigkísérve (hála a facebook-nak) kijelenthetem, hogy eddig egy alkalommal se volt még csak a fulladáshoz közeli állapotban sem egy gyermek. Ez a kockázat eltúlzott a maga nemében, a valódi súlyához képest sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Feleslegesen. A természet (vagy helyettesítsen be ide bárki bármit, amiben hisz) ennél messze bölcsebben alkotta meg az emberiséget.