Hogyan kerüljük el a fulladásveszélyt?

Minden szülő rémálma, hogy egy félrenyelt falattól a gyermek nem kap levegőt, és a jó hangulatú étkezés egy gyermekkórház sürgősségi ambulanciáján ér véget.
Mit tehetünk, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket?

1. Ne döntsük meg az etetőszéket!
A gyerek hátát mindig támassza meg az etetőszék, ami derékszögben áll az ülőfelülethez képest.

2. Ne nyúljunk az öklendező gyermek szájába!
Az ujjhegyünkkel könnyen a reflex mögé tolhatjuk a falatot, és így nem fog működni a reflex védekező funkciója.

3. Ne keverjük a hozzátáplálási módszereket!
Egy pürével etetett baba számára az étel az, amit a nyelve mögé önt be a szülő, és amit rágás nélkül lehet lenyelni. A kanalazással a szülő elnyomja a nyelven található öklendező reflexet, így az nem védi a babát egy nagyobb falat félrenyelésétől.
Egy BLW-s baba az öklendezésnek hála először rágni/aprítani tanul, aztán nyelni, így mindvégig védi őt az öklendező reflex.
Amennyiben egy pürével etetett babának darabos ételt adunk azelőtt, hogy ezek fogyasztására megérett, könnyen előfordulhat, hogy a darabos ételt is megszokásból rágás nélkül fogja nyelni.

4. Ne tereljük el a baba figyelmét!
Az étkezések során a figyelem fókusza az ételen és az étellel kapcsolatos teendőkön van (rágás, nyelés, öklendezés stb.). Amennyiben ebben a folyamatban a baba figyelmét játékkal, mesével, énekkel, tablettel vagy bármivel eltereljük, könnyen félrenyelhet.
Az étkezések idején nincs helye játéknak. És fordítva: a játék idején ne egyen a baba.

5. Ellenőrizzük étkezés végén a baba száját!
A babák gyakran tesznek félre egy-egy falatot a szájukban, és akár órákig is tartogatják ott. Azonban egy baba falattal a szájában nem kelhet fel az asztal mellől, mert az a falat könnyen félremehet.
Így a mutatóujjunk hegyével oldalazó kanalazással ellenőrizzük a baba száját az étkezések végén.

Pomáz – 2017. augusztus 1.

Az augusztus eleji hőség ellenére a pomázi esemény telt házas volt. Le a kalappal az anyák és a babák előtt!
 
Az előadás alatt már számos kérdés merült fel, beszélgettünk az egyes tápanyag csoportok helyéről és szerepéről a gyermek fejlődésében.
Ismét hangsúlyt kapott a módszer elfogadtatása a környezettel, a környezetünkben élő szakemberekkel.
 
Számomra az egyik legnagyobb tanulság az volt, hogy hajlamos vagyok úgy beszélni a BLW-re való felkészülésről, és a család ételeinek bababaráttá alakításáról, mintha egy Michelin-csillag várományos étterem menüsorát adnám elő.
Egyfelől a jövőben az alapanyagok bemutatásánál igyekszem mindennapos ételeken keresztül bemutatni a BLW nagyszerűségét.
Másfelől pedig a baba nem kritikusa anya főztjének, hanem felfedezője és főkóstolója egyben. A hozzátáplálás során a megszokott ízeket keresi az új formák, állagok között. Néha lelkesen, néha maszatosan, de mindenképp örömmel és kíváncsisággal.

Az öklendezés

A BLW-re készülők és már gyakorlók között az öklendezés témája kapja a legnagyobb hangsúlyt.

A hozzátáplálásra érett babák öklendező reflexe sokkal feljebb van, mint nekünk, felnőtteknek. Akár a nyelv középső szakaszán is jelentkezhet a hozzátáplálás elején, majd fokozatosan csúszik egyre hátrébb, ahogy nő a baba és megtanulja használni a nyelvét.

Az öklendező reflex a BLW-s babák és szülők legjobb barátja!

1. Védi a gyermeket a fulladástól

A reflex nem enged át a biztonságosnál nagyobb és/vagy keményebb falatot. Szigorúan tilos tehát egy öklendező baba szájába nyúlni, mert az ujjhegyünkkel a reflex mögé tolhatjuk az ételt, így az már nem tudja betölteni védelmi funkcióját.

2. Elősegíti az ételek emészthetőségét
A babáknak a hozzátáplálás egy későbbi szakaszában jelennek meg az őrlőfogaik, azonban az ételt darabolni kell, hogy az öklendező reflex átengedje. Így újra és újra meg tudják rágni, aprítani tudják az ínyükkel, illetve a korán fogzó babák a metszőfogaikkal.
Ez a folyamat a kérődzéshez hasonlít a legjobban. Az aprítás mellett a falatok sok nyállal találkoznak, ami megkezdi az étel emésztését a szájban.
Így tud abból a kevéske ételből a lehető legtöbb tápanyag felszívódni, mire a falat a baba gyomrába ér.

3. Véd a túlevéstől
A száj mozgása, a rágás/aprítás és a termelődő nyálmennyiség kommunikál az aggyal, és előbb jelzi a jóllakottság érzését, mint a folyamat legvégén található gyomor.

BLW a gyakorlatban – 3. rész

Hogyan kínáljunk?

1. Szoptatás vagy tápszer után
A legutolsó szoptatás vagy tápszer után 20-30 perccel kóstoljon szilárdat a gyermek. Az éhes baba ugyanis mohó, nő a habzsolás, a félrenyelés esélye.

2. A családi étkezés során
Mindig együnk együtt, járjunk jó példával a gyermek előtt az étkezés módjának bemutatásában. Van egy átmeneti időszak a babák hozzátáplálása során, amikor a csak és kizárólag anya/apa tányérjából hajlandóak enni. Ha azt látják, hogy mi megesszük az elénk rakott ételt, azzal azt üzenjük, hogy az étel biztonságos, bátran ehet ő is belőle.

3. A falat legyen a gyermek hüvelykujjának kétszerese hosszban 6-9 hó között, 1*1 cm vagy 1.5*1.5 cm kocka 9 hónapos kortól, 11 hónapos kortól evőeszközt előre töltve, 12 hónapos kor felett evőeszközt önálló használatra felkínálva (ettől el lehet térni a baba érettségének és ügyességének függvényében)
Ezek a méretek irányadóak, hiszen a babák finom motoros mozgásának fejlettsége eltérő szinten van a hozzátáplálás megkezdésekor. Vannak gyerekek, akik már 2 ujjal csippentenek, de a többségük számára a hasábra vágott, kb. 2 hüvelykujjnyi hosszúságú falat fogható meg magabiztosan. Egy hüvelykujjnyi hossz a marok mérete, egy pedig az a hossz, amivel nem teszik az öklendező reflex mögé a falatot (vö. ujjszopó gyerekek).

4. Állagra puha, de nem túlfőtt
Ha könnyen szétnyomható az étel, akkor a babának inkább a kreatív énje fog előtörni, mintsem a táplálkozó. Egy laza teljes tenyeres rácsapással ideális kence készül az etetőtálcán az önfeledt test- és konyhafestéshez.
A célunk az evés, így állag tekintetében az a jó, amit mi a hüvelyk- és mutatóujjunkkal kis erőkifejtéssel tudunk szétnyomni.

5. Mindig több íz, szín és állag legyen a tányéron
Ez a szabály a hagyományos hozzátáplálás során alkalmazott „3 napig egyfajta püré” ellentettje.
A szoptatott babák az anyatejen keresztül ismerik a családi ételek komplex ízvilágát, így azzal az elvárással élnek, hogy amikor ő maguk csatlakoznak az étkezésekhez, a tányérjukon ugyanez a komplexitás jelenjen meg.
Emellett nekünk, felnőtteknek is vannak preferenciáink egy adott étkezés során, vannak pl. leveses vagy tésztás napjaink. A babák ugyanígy vannak ezzel, azzal a különbséggel, hogy szavak híján ezt nem tudják a tudtunkra adni. Ezért érdemes a választás lehetőségét (bizonyos keretek között) fenntartani számukra.

6. Bármilyen itatót is választasz, hagyd, hogy a babád maga fedezze fel a használatát
Személy szerint a poharak használatát szorgalmazom a hozzátáplálás során, mert az itatóktól a babák egy része szoptatás közben harap. Illetve könnyebb a pohárhasználat megtanulása után megismerkedni az itatókkal 1 éves kor felett, mint fordítva.

BLW a gyakorlatban – 2. rész

A BLW alapszabályai

Az alapszabályok a hozzátáplálás megkezdésétől 1 éves korig vannak érvényben. Vannak olyanok, amik tovább is, azt külön jelölöm.
Ideális esetben a baba hozzátáplálási szakasza 12 hónapos korig tart, ugyanis addig ismerkedik meg az ételekkel, alapanyagokkal.
Pürésen hozzátáplált gyerekeknél az ESPGHAN 8-10 hónapos kor között ajánlja a darabosra való átállást, 12 hónapos kortól pedig azt, hogy a baba ugyanazt egye, mint a család.
A BLW-s babáknál nincsenek meg ezek a fázisok, hiszen az elejétől (6+ hónapos kortól) darabos ételeket esznek, illetve a családi ételekből kapnak ők is.
Praktikusan tehát 1 éves korra a pürével és darabossal, illetve az elejétől falatkásan hozzátáplált gyerekeknek ugyanott kell tartaniuk.

1 § A baba -kis módosításokkal- ugyanazt eszi, mint a család
Ahogy a felkészülési fázisban szó volt már róla, felülvizsgáljuk, hogy a megszokott ételeink alapanyagai megfelelnek-e a babánk igényeinek. Nem használunk félkész- és késztermékeket, leveskockákat, étel alapporokat stb.

2 § Egy egészségesen étkező családban a baba bármit ehet
A család cukor- és sófogyasztása normális, nem túlzó. Elérhető a friss zöldség és gyümölcs, fogyasztásuknak vannak megszokott módjai. A család változatosan étkezik, minden tápanyaghoz hozzájutnak az ételeikből.

3 § Tilos a méz
A méz fogyasztása botulizmust okozhat, ami ebben a korban nem gyógyítható. A gyógyíthatóság feltétele egy enzim megjelenése (kb. 12 hónapos kor körül) az emésztőrendszerben. Ugyanezért kerüljük a házi kolbászféléket is.

4 § Tilos a mogyoró méretű és keménységű falat
Ez a méret fulladásveszélyes, mert könnyű beszívni a garatba, és túl pici az öklendező reflexhez, de túl nagy az egyben lenyeléshez. A „mogyoró-szabály” minden olyan alapanyagra vonatkozik, amiből hasonló méretű és keménységű darabok tudnak letörni (pl. nyers, gerezdekre vágott alma helyett adjuk az almát gerezdekben, de akkor párolva, vagy egészben megpucolva).

5 § Tilos túlsózni
A főzés során használt sómennyiség alapvetően nem gond. Ha egyszer-kétszer sózunk, akkor az egész ételből azzal a pár falattal, amit a baba eszik, alig jut be só.
Illetve tilos a félkész- és készétel azok magas sótartalma miatt. A túlzott sózás még felnőtt korban se egészséges.

6 § Tilos a hozzáadott cukor
Ebben az életkorban a gyümölcsök és zöldségek cukortartalma elég a babáknak. Kerüljük főzés során a hozzáadott cukrot, vagy a mégse kerülhető el (pl. kell az élesztőnek), akkor a WHO ajánlása alapján az energiaszükséglet maximum 5%-a legyen (8-9 kg-os baba esetében ez maximum 1 gramm cukor). Az édesítőszerek egy része 6 éves korig, egy része kamasz korig tilos.

7 § Tilos a teljes kiőrlésű és a korpás pékáru
A feldolgozásuk miatt olyan anyagok maradhatnak bennük, amik megterhelik a májat, illetve akadályozzák a vas (és más ásványi anyagok, vitaminok) felszívódását.
A gabonamagvak nagy része toxintermelő gombákkal szennyezett, ezek mind a mag héján telepszenek meg. Fehér lisztek nem tartalmazzák, de a teljes kiőrlésűek igen. (Köszönöm a szakértői információt!)

8 § Mindent alaposan megfőzünk, megsütünk
A szalmonella csúnya betegség.

9 § Tilos az adalékanyag
Tilosak a félkész- és készételek, nemcsak magas só- és cukortartalmuk miatt, hanem a bennük elrejtett ízfokozók miatt is. A babák ízlelése kifinomultabb, mint a miénk, nincs szükségük mesterséges ízekre.

10 § Törekszünk a hazai, éghajlatunknak megfelelő szezonális alapanyagok használatára
Követjük az ételek és alapanyagok természetes éves ritmusát, hogy a babák ebbe szokjanak bele, és könnyen kapaszkodót találjanak a jelenlegi élelmiszer túlkínálatban. A szezonális, hazai alapanyagok vitamin- és ásványi anyag tartalma ideális számunkra.
A tartósítás során hagyományos módszereket követünk, ld. hozzáadott anyagok, tartósítószerek tilalma.

11 § Törekszünk arra, hogy a babák az alapanyagokat eredeti formájukban ismerjék meg (kivéve, amit magunk is pürés állagban fogyasztunk, pl. kásák, joghurt)
Az egészséges viszony az ételekhez az alapanyagoknál kezdődik. Ha lehet, akkor a baba születésétől kezdve részt vesz a család étkezéseiben. Az anyatejen keresztül megismeri a család szokásos ételeinek ízvilágát, miközben anyára kötve vagy pihenőszékben részt vesz a főzésben. Majd a hozzátáplálás során ebbe a rendszerbe kapcsolódik be, és totyogóként pedig már az ételek készítésének aktív szereplőjévé válik.

BLW a gyakorlatban – 1. rész

A 3 pillér

Gill Rapley Baby-led weaning c. könyvét, illetve a honlapjára feltöltött anyagokat olvasva szedtem össze és adaptáltam a magyar olvasóknak a BLW elv- és szabályrendszerét.
Törekedtem arra, hogy érthető és könnyen áttekinthető pontokba szedjem a tudnivalókat.

A BLW-nek 3 pillére van, amelyikből ha bármelyik is sérül, akkor már nem BLW-ről, hanem más hozzátáplálási módszerről beszélünk.

1. pillér: A baba igényei szerint, azaz nem mérjük, mennyit eszik, és azt eszi meg a felkínált ételből, amit szeretne

A BLW-nek nem célja az étkezések kiváltása, az anyatejjel vagy a tápszerrel való mihamarabbi szakítás. Elfogadjuk, hogy 12 hónapos korig nagyrészt az anyatej/tápszer a fő táplálék, illetve 1-2 éves kor között is akár 2/3 arányban. Ezzel egyidejűleg nem határozzuk meg, hogy a babánknak mennyi az adagja, és nem tekintjük stresszforrásnak, ha nem tankönyvi vagy más elvárásoknak megfelelően eszik egy-egy étkezés folyamán.

2. pillér: A baba ugyanazt eszi, mint a család, azaz 6-12 hónapos kor között a család ételeit igazítjuk a baba igényeihez

Egy egészségesen étkező családban a baba -kis módosításokkal- bármit megehet, amit a család többi tagja elé is teszünk. A hozzátáplálási táblázatokat figyelmen kívül hagyjuk, ugyanis se elméleti, se gyakorlati szempontból nem bizonyították a hasznát. Minden nap mást kap enni a baba, hiszen nincs is unalmasabb ugyanazt enni 2-3 napon át.

3. pillér: A baba ugyanakkor eszik, mint a család, és az utolsó szopizás/tápszer óta eltelt legalább 20-30 perc, érdeklődő, nem fáradt

A nap jelentős részét a babák az édesanyjukkal töltik, így a legtöbb esetben kettesben esznek. Napi 1-2 alkalomra szűkül a családi közös étkezések száma. Ezeknek az étkezéseknek megvan a családon belül a napi ritmusa, akár a napon belüli gyakoriságot, időpontot nézzük, akár egy étkezés hosszát, keretét. A babák ebbe a ritmusba simulnak bele úgy, hogy őket sem órára etetjük.
A családi közös étkezések szolgáltatják a viselkedésmintát a babának: hogyan kell enni, inni, várni egy-egy alkalommal.
Fontos, hogy a babák ne farkaséhesen üljenek le, mert az mohósághoz vezet. A mohóság fulladásveszélyes, és túlevéshez vezethet.

Győr – 2017. július 21.

Izgatottan vártam a győri előadást, ahol a vendéglátóm a Sapientia Műhely (www.facebook.com/sapientiamuhely) és Sényi Kata volt.

Elsősorban BLW-t gyakorló édesanyák jöttek el, akik megerősítést és további muníciót kaptak a hozzátáplálás folytatásához, illetve biztonságos, jó hangulatú közösségben tudták megosztani vele kérdéseiket, kétségeiket. Mindig örülök, ha jut időm válaszolni az összes felmerült kérdésre.

Az előadás végén a legnagyobb hangsúlyt mégis a BLW-re való áttérés kapta.

Gill Rapley a honlapján amellett teszi le garast, hogy BLW-re áttérni nem lehet. Az a BLW-s, aki a hozzátáplálás elejétől falatkásan, a 3 pillérnek megfelelően adja a gyermekének a szilárd ételeket.
Ha egy gyermeket 6 hónapos korától folyamatosan pürével táplálnak, majd 8-12 hónapos kor között a gyermek magától eljut a darabos ételek fogyasztásának igényéig (ki tud egyedül ülni, szájához tudja emelni a falatot), akkor áttérés ide vagy oda, az hagyományos hozzátáplálás marad.
Ugyanis minden gyerek előbb vagy utóbb, de egyedül és darabos ételeket fog enni.

Budapest – 2017. július 18.

A budapesti előadásnak a Válaszkész Szülők Egyesülete (www.valaszkeszszulok.hu) adott helyet a zuglói Civil Házban. Köszönöm Dobiné Olasz-Papp Nórának a szervezést.

Nagyon sokan jöttek el, igazi kihívásnak éreztem a hangommal is megtölteni a termet.

A legtöbben a tejallergiával és a laktóz-intoleranciával kapcsolatban jöttek oda hozzám beszélgetni.

Amennyiben az anyatejes, tápszeres táplálás időtartama alatt tapasztalunk erre a két állapotra utaló jelet, érdemes azonnal felvenni a kapcsolatot a gyermek háziorvosával.

Laktóz-intolerancia esetében a laktáz enzim pótlása már csecsemőkorban indokolt lehet az anyatej saját laktóztartalma miatt, ami független az elfogyasztott tejtermékektől. Az előtej lefejésével is csökkenthető a gyermek laktáz terhelése. Diagnosztizálni H2 kilégzéses teszttel lehet, melyről a területileg illetékes gasztroenterológiai szakrendelésen adnak bővebb információt.

A tejfehérje allergiát diagnosztizálni leghatékonyabban 6-8 héten át tartott, hibamentes diétát követő dokumentált visszaterheléssel lehet. Amennyiben az első 6 hónap alatt bebizonyosodik az allergia megléte, úgy a következő terhelés 1 éves korban esedékes szakorvosi (allergológus vagy gasztroenterológus) felügyelete mellett.

Amennyiben azonban nincs okunk feltételezni, hogy a gyermek laktóz-intoleranciában vagy tejfehérje-allergiában szenved, és a családban sincs olyan, aki ezzel a problémával élne, úgy nyers tejen kívül bátran adjuk a tejtermékeket a gyermeknek.

Néhányan úgy gondolják, hogy a tejtermékek közül a laktózmentesek egészségesebbek, ezért a hozzátáplálás során ezt adják a gyermeknek. Ezzel azonban laktóz-intoleranciát idézhetnek elő, mert a laktáz enzim termelődése a laktóz terheléssel indul meg.

Székesfehérvár – 2017. július 17.

Július 17-én Székesfehérvárra mentem, Gubis-Rajj Nóra hívott meg a Babás Bandázó (www.facebook.com/babasbandazo) nevében.
A hőség ellenére sokan voltunk, gyakorló BLW-sek és csak érdeklődő társaink.

Az előadás technikai hátterét néhány kemény fedelű lapozgató és két lelkes totyogó biztosította.

A fő témánk az asztal körüli játszmázások voltak. Egy óvodáskorú gyermek ragaszkodik a megszokásokhoz, pláne akkor, ha a helytelen viselkedésminta nem a dackorszak egyik eredménye, hanem szülői mintából adódik.
Az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek” mondással itt célt nem érünk el: ha hirtelen fosztjuk meg a gyereket a jól megszokott nassolni valójától, akkor sutba is dobjuk a válaszkészségünket. Természetesen a minden étkezés után garantált édesség rossz üzenet a gyermek számára, hiszen az egész étkezés a célról, azaz az édességről fog szólni. Bár valóban el kell venni a jutalomként kezelt csokit vagy cukrot a gyerektől, tegyük ezt fokozatosan. Ajánljunk fel gyümölcsöt, egészséges nassolni valót (pl. diákcsemegét) a megszokott cukorbombák helyett, és emellett lelkiekben készüljünk fel arra is, hogy a gyermek nem fogja könnyen adni magát.
Felnőttként pedig mi is hagyjuk el a rossz szokást, és (már-már mottóm lehetne) járjunk jó példával a gyermek előtt!

Készen áll a baba? 2. rész – Mi van, ha….?

Az első részben áttekintettük azokat a fizikai és mentális jeleket, amelyek egyértelműen jelzik, hogy egy baba készen áll a szilárd ételek elfogyasztására.

Az elődadásaimon gyakran végigzongorázzuk azokat az eseteket, amikor egy vagy több feltétel egyszerűen nem jelenik meg „idejében”.

Mi van, ha:
1. a gyermek betöltötte a 6 hónapot, a nyelvkilökő reflexe elmúlt, magabiztosan emeli a szájához az építőkockákat, érdeklődik az evés iránt, de kiülni nem tud?
Amennyiben az ölünkbe ültetve kapaszkodás vagy támaszkodás nélkül egyenesen tudja tartani a nyakát és a hátát, akkor édesanya, édesapa ölében ülve elkezdheti az ismerkedés az ételekkel.
Amennyiben viszont támasztékot keres, kapaszkodik a kezünkbe, vagy megtámasztja magát saját lábán, esetleg előre dőlve a mi combunkon, akkor még várjunk.

2. a gyermek betöltötte a 6 hónapot, a nyelvkilökő reflexe elmúlt, magabiztosan emeli a szájához az építőkockákat, ki tud ülni (megtartja magát az ölünkben), de nem érdeklődik az evés iránt?
Ebben az esetben kitartóan kínáljuk, de ne csináljunk stresszforrást belőle. A kiülni tudó babákat etetőszékben, a magukat csak megtartani tudó babák lehetőleg ölben vegyük magunkhoz az étkezésekhez. Elé rakhatunk egy kis kóstolni valót, de ne csináljunk ügyet abból, ha rá se néz. Aki tudja magáról, hogy zavarni fogja az érintetlenül hagyott vagy csak mókából szétkent étel látványa, az csak akkor tegyen oda falatokat, ha a gyerek nyúl felé.

3. a gyermek nem töltötte be a 6 hónapot, a nyelvkilökő reflexe elmúlt, magabiztosan emeli a szájához az építőkockákat, érdeklődik az evés iránt és kiülni is tud?
Ritkán, de előfordul, hogy egy baba 6 hónapos kora előtt készen áll a szilárd ételekre. Ebben az esetben tegyük lehetővé számára a kóstolgatást abban a tudatban, hogy vannak babák, akik akár 1 éves koruk jutnak el ebbe a fázisba. Mindkét szélsőséget el kell fogadnunk, bár ettől még általánosságban az a valószínűbb, hogy a babánk legalább 6 hónapos lesz, mikor először készen áll az evésre.

4. a gyermek betöltötte a 6 hónapot, magabiztosan emeli a szájához az építőkockákat, érdeklődik az evés iránt, ki tud ülni, de a nyelvkilökő reflexe nem múlt el?
Ameddig nincs szemmel látható hiánya, nincs visszaesés a súlyfejlődésben, addig emiatt nem kell aggódni, ellenben megéri körbekérdezni a családot, hogy tapasztaltak-e ilyet, és ha igen, akkor annál a babánál mikorra múlt el.
Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a családnak nem a BLW lesz az útja.

5. a gyermek elmaradt a mozgásfejlődésben (ezt szakember diagnosztizálta, fejlesztő tornára jár)?
Ameddig nincs szemmel látható hiánya, nincs visszaesés a súlyfejlődésben, addig emiatt nem kell aggódni, de ilyen esetekben előfordulhat, hogy a családnak nem a BLW lesz az útja.